A Corona és Hargita vonat bővítését kérik a székelyföldiek


-A A+

A három magyarlakta megye felhívásban fordul a Magyar Államvasutak Zrt. és a magyar kormány felé, hogy a Brassó és Budapest útvonalon közlekedő Corona és Hargita nemzetközi vonatokat is érintő megszorításokat feloldják, és újra több kocsival, köztük hálófülkéssel és büféssel közlekedjenek a vonatok. A felhíváshoz aláírásgyűjtést is szerveznek, az íveket elsőként Borboly Csaba, Hargita, Tamás Sándor, Kovászna és Péter Ferenc, Maros megye tanácsának elnöke látta el kézjegyével Csíkszentdomokoson.

Borboly Csaba a domokosi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jelenleg három vagy négy kocsival közlekedő vonat mindig túlzsúfolt, sokan kénytelenek állójegyet vásárolni, miközben régen a két járat a székelyföldi lakosság számára a kiszámítható és kényelmes kapcsolatot jelentette Budapesttel.

„Ennek azért is volt és lenne még mindig nagy jelentősége, mert Hargita és Kovászna megye nem rendelkezik repülőtérrel, így a vonat volt a legkézenfekvőbb megoldás, ha valaki Magyarországra utazott volna. Az utóbbi időben ráadásul többen is igényeltek volna hálókocsit, így azok kivonása a forgalomból is nagy érvágást jelent” – mutatott rá Borboly.  

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke is támogatja a kezdeményezést. Emlékeztetett: Székelyföld és Maros megye számára nagyon fontos, hogy közvetlen összeköttetés legyen Budapest és az itteni települések között, hogy minél könnyebben és gyorsabban el lehessen jutni egyik országból a másikba.

„Maros megyében idén nyártól újraindul a Budapest és Marosvásárhely közötti repülőjárat, és ez nagyban megkönnyíti a közlekedést, de ettől függetlenül fontos számunkra, hogy legyen közvetlen vonatjárat is Budapest és Marosvásárhely, illetve a Maros megyei települések között, hiszen a helyi közösségnek igénye van erre, és sokan előnyben részesítik a vonattal való közlekedést más utazási formákkal szemben. Ahhoz azonban, hogy ez a szolgáltatás továbbra is vonzó maradjon, biztosítani kell az utasok számára a kényelmet és az eddigi szolgáltatásokat” – mondta a politikus.

Péter Ferenc elmondta, ha az utazási körülmények romlanak, akkor ésszerű következmény, hogy csökkenni fog az utasok száma. Azért fordulnak most közös levéllel a magyar kormányhoz, hogy ezt megelőzzék. Ennek a közvetlen összeköttetésnek a fenntartása nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem nemzeti érdek is - hangsúlyozta a Maros megyei tanácselnök.

Támogató aláírásokat gyűjtenek

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek és Dávid Ilonának, a MÁV Zrt. elnökének címzett felhívásukban a megyeitanács-elnökök leszögezik, hogy „az utazóközönség által jelzett leggyakoribb probléma a vonatok zsúfoltsága, tekintettel, hogy az utazókocsik száma háromra csökkent, december és január során többször előfordult, hogy legalább 1-2 napos elővétellel lehetett helyet váltani a Corona nemzetközi intercity járatára. A jelenlegi vonat-összeállítás: naponta két ülőkocsi és egy fekvőhelyes kocsi. A Corona járaton hiányzik a hálókocsi és az étkező. Ugyancsak karcsúsítás érte a nappal közlekedő Hargita járatot az étkezőkocsi leállítása révén.”

A székelyföldi elöljárók együttműködésükről biztosították a címzetteket a Budapest–Székelyföld vasúti kapcsolat fejlesztése érdekében, és felkérték a MÁV Zrt.-t a lakosság által jelzett gondok mielőbbi orvoslására. Az utazóközönség igényének megerősítésére támogató aláírásokat gyűjtenek a lakosság körében.

Két napon belül minden székelyföldi önkormányzatnál elérhetőek lesznek a kézjegyeket gyűjtő ívek, és kérik a lakosságot, közösségi vezetőket, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést.








EZT OLVASTA MÁR?

X